2025. augusztus 25., hétfő

Pulykamell sonkás sajtmártással

 

Hozzávalók / 4 adag

50 dkg pulykamell (szeletben)
1 kis db vöröshagyma
1.5 dl főzőtejszín
1.5 dl tejföl
10 dkg sonka
10 dkg sajt (reszelni való)
3 dkg parmezán sajt
8 dkg vaj
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
chilli ízlés szerint
1 teáskanál zsemlemorzsa

A húst sózzuk, borsozzuk, chilli porral megszórjuk, kicsit állni hagyjuk. Közben egy sütőformát vajjal kikenünk. Egy serpenyőben vajat hevítünk, majd hirtelen megsütjük rajta a hússzeleteket, és a kivajazott tepsibe rakjuk. A visszamaradt zsiradékon kevés sóval megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott sonkát, kevergetve kicsit megpirítjuk. Ezután felengedjük a tejszínnel és a tejföllel, beleszórjuk a parmezánt, borsozzuk, és kevergetve kiforraljuk. A sajtos masszát a húsra kanalazzuk, reszelt sajttal, egy kevés zsemlemorzsával és vajdarabokkal megszórjuk.
Forró sütőben megsütjük. Burgonyakrokettel tálaljuk.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés

2025. augusztus 13., szerda

Marokkói húsgolyó

Ez a recept egyszerre több feladatot is teljesít. Egyrészt itt az elmaradhatatlan bárányból készülő recept, másrészt pedig átugrunk vele egy másik kontinensre, szóval az izgalom és a pikantéria sem maradhat el.

Hozzávalók 4 személyre:

500 g darált bárányhús
1 ek római kömény
1 ek őrölt koriander
1 ek füstölt pirospaprika
1 citrom reszelt héja
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1/4 csokor friss menta

A szószhoz:

50 g dió
1 piros kaliforniai paprika
1 paradicsom
2 gerezd fokhagyma
4 ek olívaolaj
1 ek almaecet
fél csokor friss petrezselyem
1 mk só

A laposkenyérhez:

300 g liszt (+50 g a lisztezéshez)
300 g joghurt
1 tk szárított élesztő
1 tk sütőpor
1 mk só

Először elkészítjük a szószt: a kaliforniai paprikát kicsumázzuk, szétvágjuk, és közepes lángon egy kevés olajon lepirítjuk. Ha ez megvan, beleöntjük a többi hozzávalóval együtt egy aprítóba, és krémesre pürésítjük. A húsgolyókhoz a hagymát, fokhagymát, mentát apróra vágjuk és összekeverjük a többi hozzávalóval. Apró labdákat formázunk a masszából (20-25 darabot), majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük, amíg kellemesen meg nem barnul a tetejük. Eközben elkészítjük a laposkenyeret: összekeverjük a hozzávalókat (ha túl nedves, mehet hozzá 1-2 evőkanál liszt, de óvatosan adagolva), és állni hagyjuk 5-10 percig. Ha kész, 8 részre osztjuk a tésztát, 10-12 cm átmérőjűre nyújtjuk őket egy belisztezett deszkán, majd egy serpenyőbe kis lisztet szórunk, és közepes lángon, oldalanként 4-6 perc alatt készre sütjük a lepénykenyereket (onnan látszik, hogy ropogós és világosbarna lesz). Ha kész, a báránygolyókat a szósszal és a laposkenyérrel tálaljuk.

2025. július 24., csütörtök

Töltött káposzta

Töltött káposzta

A töltött káposzta, vagy ahogyan az Alföldön gyakran nevezik, szárma, a magyar konyha egyik legismertebb és egyben legnépszerűbb fogása. Hasonló ugyan a román sarmaléhez, a szerb sarmához, az arabok ürühússal töltött káposztájához, vagy éppen a török, orosz és ázsiai konyhában megjelenő töltött káposztákhoz, de a magyar változatról mégis sokan vélik úgy, hogy az a „legjobb”. De hogyan is készül ez a kiadós étel?

A töltött káposzta „őse”, a káposztás hús már igen régen az egyik legkedveltebb magyar eledel volt, majd török hatásra kezdett terjedni a később aztán gyakran hatalmas mennyiségben, vendégek érkezésekor és ünnepekkor készített töltött káposzta. Igazán népszerűvé a 18. században vált ez a fogás, nemcsak az íze miatt, hanem azért is, mert ha sok vendég érkezett, de mégsem fogyott el az összes adag töltött káposzta, akkor még napokkal később is fogyaszthattak belőle anélkül, hogy az étel veszített volna ízéből.

Napjainkban is előszeretettel készítik a töltött káposztát ünnepekre, vagy éppen hétvégi fogásként, és a különlegességéhez nyilván sokat hozzáad az is, hogy nem mindennap ehetünk ilyen eledelt. (Már csak azért sem, mert viszonylag időigényes az elkészítése, szemben sok más főétellel.)
Azok számára, akik már tudják, hogyan készül a töltött káposzta, alább következzék néhány tipp, ami segíthet a fogás elkészítésének tökélyre csiszolásában!

A káposzta kiválasztásakor legyünk körültekintőek! Mivel ez adja az étel szívét-lelkét, fontos, hogy tökéletes legyen az alapanyagul szolgáló káposzta – ennek érdekében érdemes levágni a káposztalevelek vastagabb ereit, illetve a túl sós vagy savanyú káposztaleveleket mindenképpen érdemes lehet néhányszor hideg vízben átmosni.
A káposztalevelek töltése során pedig arra érdemes figyelni, hogy ne próbáljuk „túltölteni” őket, vagyis maradjon kissé lazább a töltelék. A káposztából készült batyuk tökéletes formájának megőrzéséhez kerültjük az étel kevergetését, mert ez összetörheti őket – inkább az edényt mozgassuk, rázogassuk!

A füstölt húst felhasználás előtt érdemes lehet néhány óráig, jobb esetben egész éjszaka beáztatni, másnap pedig félig megfőzni, hogy ezek után a főzőlevet felhasználhassuk folyadékként a töltött káposzta készítése során. Ezáltal karakteresebb lehet az étel íze, de ha úgy határozunk, a füstölt húsos folyadékot is felhasználjuk, a sóval csak csínján bánjunk, mert a túl sós töltött káposztánál sokkalta jobb az is, ha kevésbé füstös az íze!

Hozzávalók (18 db káposztához)

Az aprókáposzta alaphoz:

1,8 kg savanyú káposzta
2 nagy evőkanál sertés zsír
4 közepes fej vöröshagyma
8 közepes gerezd fokhagyma
1 nagy evőkanál édesnemes fűszerpaprika
1 mokkáskanál csípős fűszerpaprika
Fél mokkáskanálnyi őrölt bors
25 dkg sertésdagadó
15 dkg hasaalja szalonna
10 dkg füstölt kolbász
35 dkg füstölt oldalas

A töltelékhez:

25 dkg hasaalja szalonna
50 dkg sertésdagadó
2 teáskanál zsír
1 kis fej vöröshagyma
8 közepes gerezd fokhagyma
30 dkg rizs
0,5 liter víz
2 egész tojás
1 ek édesnemes fűszerpaprika
1 tk csípős fűszerpaprika
Őrölt bors

A rántáshoz:

1 nagy evőkanál sertés zsír
1 púpozott evőkanál liszt
1 púpozott teáskanál édesnemes fűszerpaprika
1,5 dl hideg víz
2 dl tejföl

Elkészítése:

Pároljuk üvegesre forró zsíron a finomra vágott vöröshagymát egy lábasban, majd adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, és a tűzről lehúzva helyezzük bele a fűszerpaprikát is, amelyre azonnal öntsünk 1,5 deciliter vizet. Sózzuk és borsozzuk is a hagymás levet.

A dagadót vágjuk nagyobb darabokra, és a felkockázott és lebőrözött hasaalja szalonnával, a nagyobbra darabolt füstölt oldalassal, a karikákra vágott kolbásszal és a hasaalja szalonna bőrével együtt adjuk hozzá a hagymás léhez. Ezután alacsony lángon főzzük kb. másfél óráig, eközben készülhet a töltelék.
Forraljuk fel a vizet egy lábasban egy teáskanál zsírral és két teáskanál sóval, adjuk hozzá a rizst, főzzük néhány percig, majd fedő alatt pároljuk 20 percig egy 120 fokos sütőben. Ezután terítsük szét a rizst egy tepsin, hogy minél hamarabb kihűljön.

Vágjuk kockára és daráljuk le a tölteléknek szánt dagadót és a bőr nélküli hasaalja szalonnát, illetve pirítsuk egy teáskanál zsíron aranyszínűre a vöröshagymát és a zúzott fokhagymát. Keverjük össze a darált húst és a szalonnát, valamint a párolt rizst, a tojásokat és a hagymát, fokhagymát, majd ízesítsük mindezt ízlés szerint sóval, fűszerpaprikával, borssal, csípős pirospaprikával.
A begyúrt tölteléket tegyük rövid időre hűtőbe, majd formázzunk belőle nagyjából tizennyolc darab egyforma gombócot.

A káposztákat úgy tölthetjük meg, hogy a kiterített levelek aljára tesszük a kissé hengeres gombócokat, majd alulról szorosan feltekerjük a levelet, a két oldalát szorosan begyömöszölve.

Ha megfőtt a dagadós-oldalasos pörkölt, helyezzük rá az apró káposzta nagyjából a 80 százalékát, majd helyezzük szorosan egymás mellé két rétegben a betöltött káposztákat. A tetejére tegyük rá a megmaradt apró káposztát is, és miután az egészre 2 dl vizet is ráöntöttünk, pároljuk másfél órán át lefedve, alacsony lángon.

Készítsünk egy rántást úgy, hogy kevés zsíron hevítsük zsemleszínig a lisztet, majd lehúzva a tűzről adjuk hozzá a pirospaprikát, keverjük el, végezetül pedig öntsük fel hideg vízzel. Keverjük be a rántásba tejfölt, és – miután a töltött káposztákat kiszedtük – öntsük hozzá az egészet az apró káposztás alaphoz. Keverjük el alaposan az apró káposztát a habarással, majd újabb öt perc főzés után el is készültünk a fogással.

2025. július 15., kedd

Tárkonyos csirkeraguleves

A tárkonyos csirkeraguleves elkészítéséhez a félfőre vágott hagymát, a felszeletelt fokhagymát és a lecsepegtetett csicseriborsót 5-6 perc alatt átpirítjuk a kókuszolajon, majd felöntjük a fehérborral, és a negyedére forraljuk. Ezután hozzáadjuk a joghurtot és az alaplevet, majd felforraljuk, és egy botmixerrel vagy turmixgéppel krémesre turmixoljuk.

Joghurtos-tárkonyos csirkeraguleves

Beletesszük a felkockázott, enyhén sózott csirkemellet, a felkarikázott répát és fehérrépát, a felkockázott édesburgonyát, a felszeletelt gombát és a borsót, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd addig rotyogtatjuk, amíg össze nem főtt az egész (nagyjából 20 perc). Amikor puhára főtt minden, beleszórjuk a finomra vágott petrezselymet és tárkonyt, és tálalhatjuk is.

2025. június 25., szerda

Rakott penne

 

HOZZÁVALÓK

30 dkg penne tészta (teljes kiőrlésű lisztből)
30 dkg csirkemell filé
olaj

bors
paprika szeletek
6-8 szál medvehagyma
1 tk rozsliszt
3 dl sűrű paradicsomszósz
1 db tojás
2 dl tejföl
zsemlemorzsa
10 dkg sajt (füstölt karaván,mozzarella,parmezán)
5 db medvesajt
1 db paradicsom

ELKÉSZÍTÉS

A penne tésztát a csomagoláson található előírás szerint sós vízben kifőzzük és leszűrjük. A csirkemellet megmossuk és ujjnyi szeletekre vágjuk. Az olajon és vajon megpirítjuk a csirkemellet, sózzuk, borsozzuk, rátesszük a paprikakarikákat, és a felaprózott medvehagymát, majd rászórunk egy teáskanál lisztet, ráöntünk 2 dl paradicsomszószt, jól összekeverjük, hígítjuk a tészta főzővizével, (kb egy dl-t öntöttem hozzá), ha felforrt lezárjuk a lángot. Feltörjük a tojást és elkeverjük a tejföllel, majd a kifőtt tésztához hozzáadjuk és jól összeforgatjuk. Kivajazott és morzsázott tepsibe öntjük a tészta felét. Majd rátesszük a csirkemelles paradicsommártást, végül beborítjuk a tészta másik felével, a tetejét meglocsoljuk kb. egy dl sűrített paradicsommal. Megszórjuk a reszelt a sajttal, ráhelyezzük a medvesajtot, egy-két szelet paradicsomot, és betesszük 180 fokos sütőbe. Addig sütjük, míg a sajt szépen meg nem pirul.

2025. június 14., szombat

Mennyei kókuszkrém

 Könnyű édesség, amely növényi tejből készül, így laktózérzékenyek is fogyaszthatják. Készülhet rizstejből, ez esetben több kókusz kell az ízesítéshez, vagy ha kókusztej és kókusztejszín is rendelkezésre áll, még tökéletesebb lesz az eredmény. A gyümölcsök pedig ízlés szerint variálhatóak, ha nagyon nincs más, persze használhatunk konzerv-gyümölcsöt is, de ha van mód, inkább friss ananászt, mangót, kivit kockázzunk a pohárdesszertünk tetejére.

Hozzávalók (4 fő részére):

100 g nádcukor
1 l kókusztej (vagy rizstej)
0,2 l kókusztejszín (vagy rizstejszín)
2 evőkanál zabkorpa
2 evőkanál kókuszreszelék
1 evőkanál étkezési keményítő
kockára vágott gyümölcs: ananász, mangó, papaya, kivi
fél citrom leve

Elkészítés:

A tejet és a tejszín felét egy lábosba tesszük, hozzáadjuk a cukrot és főzni kezdjük. Hozzáadjuk a kókuszreszeléket, a zabkorpát, majd az étkezési keményítőt is. Felfőzzük, és addig kevergetjük, amíg krémes állagot kapunk. Enyhén lehűtjük. A tejszín maradékát laza mozdulatokkal hozzákeverjük a főzött krémünkhöz. Üvegpoharakba vagy üvegtálkákba kanalazzuk, majd a közben kockákra vágott gyümölcsökkel díszítjük a tetejét. Tálalásig hűtőszekrénybe tesszük, úgy szervírozzuk.

2025. május 30., péntek

Tepsis gomba

Köret szempontból különösen mostoha a téli időszak: gyökérzöldségek, krumpli rizs, tészta, bár mostanában a különböző gabonák is kisegítenek, mint a quinoa, vagy a bulgur.  Mindig bevethető fegyverként viszont ott a gomba, ezúttal kicsit másként. A csiperke eleve hálás darab, kissé húsos, kissé földes ízű, de remekül lehet fűszerezni is, csodásan mennek hozzá a zöldfűszerek, az enyhe és erőteljesebb ízek is. Ez az egyszerűen előkészíthető, és aztán „nem-kell-vele-foglalkozni” köret azért is dobbantja meg a szívem minden egyes alkalommal, amikor elkészítem, mert az egyszerűségében is meg tudja mutatni, hogy a sokszor háttérbe szoruló gomba mire képes. Tulajdonképpen ezért is hagyom egyben (meg azért is, mert így szebb), hogy még jobban csillogjon ez az elnyomott köret.

Hozzávalók

6 dkg vaj
4 gerezd fokhagyma összezúzva
1/2 ek citromlé
1 tk szárított kakukkfű
½ tk szárított rozmaring
só, bors
1 ek szójaszósz vagy balzsamecet
1 kg csiperke

Elkészítés

Melegítsd elő a sütőt 175ºC-ra. A vajat olvaszd fel, majd keverd össze a fűszerekkel, a citromlével és a szójaszósszal vagy balzsamecettel. A gombát tisztítsd meg, és a tepsin forgasd össze a vajas keverékkel. Mehet a sütőbe 12-15 percre, vagy tovább, ha még nincs eléggé megpirulva. Akkor jó, ha szép piros a gomba. Szórd meg friss petrezselyemmel, és már tálalhatod is!

2025. május 20., kedd

Marhahús birsalmával

HOZZÁVALÓK

1 db MAGGI Erőleves kocka
ízlés szerint só
2 evőkanál étolaj
1 evőkanál finomliszt
60 dkg marhacomb
3 db birsalma
1 evőkanál kristálycukor

ELKÉSZÍTÉS

A húst kockára vágjuk, a birsalmát megtisztítjuk és felszeleteljük. A húst az olaj felén megpirítjuk. Közben a vajon az almát előpároljuk, majd a húsra rétegezzük. A maradék olajon a cukrot megpirítjuk, hozzáadjuk a lisztet, a 2 kanál vizet és a MAGGI Erőleves kockát. Ráöntjük a húsra és addig pároljuk amíg a hús megpuhul. Krokettel tálaljuk.

2025. május 10., szombat

Túrótorta

Hozzávalók:

Tészta:

– 20 dkg liszt
– 75 g porcukor
– 7,5 dkg vaj
– 1 kk sütőpor
– annyi tejföl, hogy jól gyúrható, linzerszerű tésztát kapjunk

Töltelék:

– 50 dkg tehéntúró
– 0,7 dl olaj
– 15 dkg cukor
– 2 csomag vaníliás cukor
– fél citrom leve
– 1 citrom reszelt héja
– 1 csomag vaníliás pudingpor
– 4 dl tej

Elkészítés:

A tészta hozzávalóiból linzer-szerű tésztát gyúrunk, kerekre kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy kerek, kivajazott, kilisztezett tortaformát.
A túrót áttörjük, a többi hozzávalóval együtt simára keverjük, és a nyers tésztára öntjük. 200 fokon kb. 50 percig sütjük. Tálalás előtt jó pár órára hűtőszekrénybe tesszük. A tetejét megkenhetjük eper- vagy áfonya dzsemmel.

2025. április 23., szerda

Citromos sertés szelet

Egy könnyed citromos máz teszi izgalmassá a sertéshúst. Grillen zöldségkörettel tökéletes egy frissítő vacsorának.

Hozzávalók:

  • 6 db sertésszelet csonttal
  • 60 ml citromlé
  • 180 ml szójaszósz
  • 1 ek chilli szósz
  • 1 ek barna cukor
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

  1. A fokhagymát aprítsuk fel majd adjuk hozzá a szójaszószhoz. Ezt keverjük el a citromlével, a chili szósszal és a barna cukorral.
  2. A pácból vegyünk ki egy keveset és tegyük félre.
  3. A többit öntsük egy zárható zacskóba.
  4. Tegyük bele a hússzeleteket a pácba, zárjuk le és hűtőben pihentessük minél tovább. Akár egy éjszakán keresztül is.
  5. A pihentetés végén, vegyük ki a húst és csöpögtessük le.
  6. A grillt melegítsük elő közepes hőfokra és oldalanként 6-8 perc alatt süssük készre a húst.
  7. Időnként kenjük le a félretett páccal, hogy még ízesebb legyen.
  8. A grillről levéve, pihentessük 5 perc tálalás előtt.

2025. április 7., hétfő

Narancsos-mézes csirkesaláta

 

A salátákban az a jó, hogy végtelen számú változatuk készíthető el. Idénytől függően lehet variálni, és persze arra is érdemes ügyelni, hogy minél színpompásabbak legyenek.

A zöld levelekhez a narancs üde színe remekül passzol, a méz és a csirke párosítása pedig szintén egy régi trükk.

Hozzávalók:

1 nagyobb csirkemell filé
kevés olívaolaj
2 evőkanál mustár
2-3 evőkanál méz
kevés chilli pehely

zöldsaláta (madársaláta vagy szívsaláta)
2-3 narancs

A csirkemell filét felkockázzuk, megsózzuk. Készítünk egy pácot mustárból, mézből és chilipehelyből, ebbe beleforgatjuk a húst és hagyjuk picit állni. Közben 1 narancs levét kifacsarjuk, a másik kettőt pedig alaposan meghámozzuk úgy, hogy minden fehér hártyát leszedjünk róla. Felkockázzuk. A csirkekockákat kevés olívaolajon megpirítjuk. A zöldsalátát leöblítjük, lecsepegtetjük, ha kell, összevágjuk. Összekeverjük a kockákra vágott naranccsal és ráhelyezzük a pirított csirkekockákat is. A narancsléhez keverünk még egy evőkanál mézet, ez lesz a salátaöntet. Ezzel meglocsoljuk és máris tálaljuk.

2025. március 29., szombat

Hamis túrós

Hozzávalók:

7 ek cukor
3 tojásfehérje kemény habja
25 dkg fodros tészta
4 dl kefir
2 dl tejföl
1 vaníliás cukor
10 dkg mazsola
1/2 liter tej
3 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja és leve

Elkészítése:

30×20 cm-es tepsibe beleszórjuk a száraz tésztát (nem kell semmi zsiradék alá és nem is kell megfőzni) A tojás sárgákat a cukorral jó habosra kikeverjük, majd hozzáadjuk a citrom héjat, levet, vaníliás cukort, mazsolát, tejet, a kefirt és a tejfölt. A végén beleforgatjuk a kemény tojáshabot.

A masszát a tészta tetejére öntjük és 180 fokos sütőben készre sütjük.

A hamis túrós kalória és tápérték tartalma:

Kalória: 171 kcal
Fehérje: 5 g
Szénhidrát: 25 g
Zsír: 6 g

Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.

2025. március 20., csütörtök

Cigánypecsenye

     Cigánypecsenye | Babai János receptje - Cookpad receptek

Hozzávalók

25 dkg sertéstarja

15 dkg füstölt szalonna

4 gerezd fokhagyma

1 ek fűszerpaprika

1 teáskanál majoranna

2 ek mustár

4 ek napraforgóolaj

bors ízlés szerint

só ízlés szerint

Elkészítés

A páchoz egy keverőtálba öntsünk olajat, amire reszeljük rá a fokhagymákat, majd szórjuk bele a fűszerpaprikát, és a majorannát.
Adjuk hozzá a mustárt, és sózzuk-borsozzuk az egészet, majd rendesen keverjük el.
A hússzeleteket vágjuk ujjnyira, és semmiképp ne klopfoljuk ki őket! Majd egy ecset segítségével kenjünk be őket oldalanként, de ha nincs ecsetünk, akkor mártogassuk a pácba a szeleteket. Majd lefedve minimum 1 órát pácoljuk, de minél tovább hagyjuk a pácban, annál jobb lesz a végeredmény!
A füstölt szalonnát is vágjuk szeletekre, lehetőleg ujjnyinál kicsit kisebbre. Majd metéljük be a szeleteket, és forró serpenyőbe süssük meg őket.
A szalonnából kisült zsírban süssük meg a sertéstarját, oldalanként 4-5 percig.
Tálaljuk az egészet saját készítésű sült krumplival vagy tepsis burgonyával úgy, hogy a hússzeletekre a sült szalonna-taréjokat tesszük.

2025. március 10., hétfő

Rakott mákos guba

A mákos guba az egyik nagy kedvenc, ezért nagyon gyakran készítem. Hol kifliből, hol kalácsból.  Egyszer  arra gondoltam, milyen gusztusos lenne, ha egyben sütném meg, mint egy tortát. El is készítettem ezt a verziót, házi fonott kalácsból. Nagyon tetszett, főleg a kalács miatt, azóta sokszor így készítem. Természetesen, ha nem akarnak a kalácssütéssel bajlódni (viszont megéri), elkészíthető kifliből is. De én csak ajánlani tudom a házi készítésű kalácsot hozzá. 

hozzávalók / 8 adag

A kalácshoz:

35 dkg finomliszt
2 dl tej
1 db tojássárgája
3 dkg barna nádcukor
1 dkg élesztő
2 dkg olvasztott vaj
1 teáskanál vanília kivonat (vagy 1 cs vaníliás cukor)
1 csipet só
1 db tojássárgája (a kenéshez)

A gubához:

25 dkg darált mák
1 l tej
3 db tojás
15 dkg barna nádcukor
6 dkg vaj
1 teáskanál vanília kivonat
5 dkg mazsola
0.5 dl rum
0.5 citromból nyert reszelt citromhéj

A kalácshoz az élesztőt kevés cukros tejben felfuttatjuk, a lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojássárgáját, a cukrot, sót, az élesztőt, a maradék langyos tejet. Jól összedolgozzuk. Amikor a tészta összeállt, hozzáadjuk a vajat, jól kidolgozzuk, bedagasztjuk, majd kb. fél órát letakarva langyos helyen megkelesztjük. Miután megkelt, óvatosan átgyúrjuk, három cipóra osztjuk, és újra 30 percig langyos helyen kelesztjük. Mindhárom cipót megsodorjuk, három egyenlő hosszú rudat formálunk belőlük. A rudakat megsodorva összefonjuk. Sütőlemezre tesszük, megkenjük tojássárgájával mielőtt sütőbe tesszük, még 20 percig kelesztjük, és előmelegített sütőben 190 fokon kb. 25 perc alatt megsütjük. Miután megsült, hagyjuk kihűlni. A rakott mákos gubát egy kerek, kb. 24 cm átmérőjű, 8 cm magas, mázas kerámia sütőedényben készítjük. A tejet a vaníliával és a vajjal felforraljuk. A tojások sárgáját a cukorral és a reszelt citromhéjjal habosra keverjük, majd miután felforrt a tej, hozzákeverjük, de le is vesszük a tűzről, már nem kell tovább főznünk. A szikkadt kalács szeleteket megpirítjuk. A sütőedényt kivajazzuk, a kalács szeletekkel kirakjuk az alját, megöntözzük a forró, édes tejjel, megszórjuk a darált mákkal és mazsolával, aztán még egy réteg kalácsot teszünk, megöntözzük ismét tejjel, újra mák és a rumba áztatott mazsola következik. Addig rétegezzük így, amíg tele lesz az edény.  Fontos hogy hagyjuk, hogy a kalács felszívja a tejet, tehát a rétegeket ráérősen tegyük egymásra. A tetejére a tojások fehérjét kemény habbá verjük pár csepp citromlével és egy-két kanál porcukorral. Ezt rákenjük a rétegek tetejére. Előmelegített sütőben 190 fokon 35-40 perc alatt készre sütjük. Ha a hab nagyon pirulna, akkor vegyük lejjebb a hőfokot. Miután megsült, szeletelés előtt hagyjuk kissé hűlni. Tálaláskor kínálhatunk mellé vaníliasodót.

2025. február 23., vasárnap

Rakott zöldbab

Hozzávalók: (8 főre)

1 kg zöldbab, 1 kg darált sertéshús, 2 vöröshagyma, 3 tojás, 4 gerezd fokhagyma, 6 dl tejföl, 25 dkg előfőzött rizs, só, 2 teáskanál őrölt feketebors, 4 teáskanál majoránna, 2 teáskanál őrölt kömény, 4 teáskanál őrölt paprika, 15 dkg darált (vagy kockázott) füstölt szalonna.

A zöldbabot forró, sós vízben megfőzzük.

A vöröshagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk. A megpucolt fokhagymát lereszeljük.

A szalonnát egy serpenyőben felmelegítjük, és megpároljuk rajta a vöröshagymát. Beleborítjuk a húst, a fokhagymát, majoránnával, borssal, köménnyel, őrölt paprikával, sóval fűszerezzük, majd az előfőzött rizst is hozzákeverjük.

A tepsit kizsírozzuk, az aljába leszűrt zöldbabot terítünk. Rápakoljuk az összes rizses húst. A tejfölt a tojásokkal, ízlés szerint sóval összekeverjük, és kenünk egy keveset a hús tetejére, hogy szaftosabb legyen.

Befedjük a megmaradt zöldbabbal, és átkenjük tojásos tejföllel. Enyhén megszórjuk paprikával, és előmelegített sütőben harminc-negyven percig sütjük.

Kicsit várunk vele, hogy hűljön, utána kockákra vágva kínáljuk.

2025. február 11., kedd

Töltött sertésrolád

HOZZÁVALÓK:

2 dkg sajt,
4 db pfefferoni,
2 db lilahagyma,
40 dkg burgonya,
fél szál póréhagyma,
2 dl húsleves,
só,
bors,
majoranna,
2 dkg füstölt sonka,
60 dkg sertésjava,
körömvirág,
rózsaszirom

A pfefferónit megszabadítjuk a magházától. Mi az édes pfefferónit ajánljuk, főleg, ha a gyerekek is esznek belőle. A húst először fűszerezzük, sózzuk, borsozzuk, kevés majorannát szórunk rá. Természetesen ha egy kicsit vastag szeleteket vágott a hentesünk, akkor előtte kiklopfolhatjuk. Leterítjük a vékony fűszerezett hússzeletet, rátesszük a sajtot a sonkát és a pfefferónit, valamint a karikára vágott lilahagymát, összehajtjuk és megtűzzük. Elősütjük, valamint a hús mellett még almaszeleteket is pirítunk. Amikor már látjuk, hogy olvad a sajt, az almaszeleteket ráhelyezzük a húsra, hozzáadjuk az alaplét, és készre pároljuk. A köretnél is fontos szerepet kap a lilahagyma, amit megpirítunk a karikára vágott burgonyával, sózzuk, majd megszórjuk szárított rózsaszirommal és körömvirággal. A tálaláskor alulra kerüljön a burgonya, rá a töltött hús, a tetejére pedig az almaszeletek és a díszítés, egy szál zöldfűszerrel.

2025. január 21., kedd

Bögrés rizsfelfújt

Hozzávalók:

1 bögre = 250 ml

4 db tojás
2 bögre tej
1 bögre víz
20 dkg cukor
2 ek margarin
2 bögre rizs
1/2 citrom megmosott reszelt héja
1 vaníliás cukor
1 csipet só

A tálaláshoz:
Szilvalekvár (vagy ki mit szeret)

A tepsi kenéséhez:
1 csapott evőkanál vaj

A szóráshoz:
1 tk zsemlemorzsa

Elkészítése:

A vizet, a tejet és a cukrokat összekeverjük és a megmosott rizst megfőzzük benne. Amikor majdnem kihűlt, hozzákeverjük a tojássárgákat, a puha margarint, a reszelt citromhéjat és a sóval keményre vert tojáshabot. Vajjal kent, zsemlemorzsával megszórt 20 ×30 cm-es tepsibe simítjuk és 180 fokra melegített sütőben szép pirosra sütjük. Porcukorral meghintve, vitamindús házi szilvalekvárral fogyaszthatjuk.

Én csokoládé pudingot főztem hozzá,  fél liter tejben 1 puding és ízlés szerint tettem hozzá a cukrot.

2025. január 5., vasárnap

Banános amerikai palacsinta

Az amerikai reggelik elengedhetetlen része a palacsinta, melyet fogyasztanak sósan, édesen vagy egyszerre a kettőt. Én most egy kifejezetten édes verziót osztok meg veletek. A gyümölcs és a szirup szabadon variálható, és az édes juharszirupos verzióhoz, nagyon illik a sült bacon.

Hozzávalók:

  • 190 gramm liszt
  • 1 db tojás
  • 295 ml tejföl
  • 45 g vaj - olvasztott
  • 10 g cukor
  • 10 g sütőpor
  • 6 g só
  • 50 g vaj
  • 1 db banán
  • juharszirup
  • csoki szirup

Elkészítés:

Először a száraz hozzávalókat keverem el egy tálban, majd a közepébe  mélyedést csinálok. Ebbe a mélyedésbe ütöm bele az egész tojást, ide  öntöm a tejet és az olvasztott vajat is. 

Alaposan elkeverem, hogy ne maradjanak benne csomók. Nagyon sűrű masszát kapok, amiből kb 1 merőkanálnyi felel meg egy palacsintának.

A gázgrillbe, behelyezek egy öntöttvas lapot, amit alaposan felmelegítek, majd a hőmérsékletet kb 180 fokra állítom. Amikor a vaslap is kellőképpen felmelegedett, egy merőkanálnyi tésztát teszek a lapra. Ha a tészta kellőképpen sűrű volt, ez az adag kb 10-12 cm átmérőjű körré terül szét.

Ezen a hőmérsékleten 3-4 perc sütés után, az alja aranybarna színt kap, a tetején buborékok látszanak és szinte teljesen megszilárdul. A sütőpor hatására sütés közben szépen meg is nőnek a palacsinták. Egy széles spatula segítségével könnyen meg tudom fordítani, hogy a másik oldala is aranybarna színt kapjonj. Itt már csak 1-2 perc sütésre van szükség.

Tálalásnál 2 palacsintával számolok adagonként. A két palacsinta közé teszek egy vékony szeletke vajat és néhány karika banánt. A tetejére ismét egy darabka vajat és banán karikákat teszek és ízlés szerint csoki sziruppal vagy juharsziruppal locsolom meg.